2016/09/01

Stephen King - AZ

Kísértetjárta, kísérteni, kísértettanya. Olyan hely, amelyet sűrűn látogatnak szellemek vagy kísértetek – mint például a mosogató alatti csöveket.
A csatornák mélyéről kapaszkodik fel… Ártatlan gyermekekre vadászik… Pontosan tudja, hogy mitől lesz úrrá rajtunk a jeges rémület, és mindig a nyomunkban van… Valami, az emberi értelmet meghaladó sötét erő övezi Krajcáros, a bohóc kedves figuráját, aki harminc évenként felébred álmából, hogy halálra rémissze a kis új angliai város, Derry lakóit. Hét gyereknek azonban sikerül legyőznie a gonoszt, de ő pontosan harminc év múlva visszatér, hogy bosszút álljon.

Stephen King: AZ I - II.

Sokáig váratott magára ez a bejegyzés, pedig már múlt héten kivégeztem a könyvet. De emészteni kellett. Mégis csak 1400 oldal! De egyszer sem unatkoztam, tegyük hozzá. King mester nagyon jól ért hozzá, hogyan alakítsa a cselekményt úgy, hogy pont mikor bebambulnál (néha előfordul még velem is olvasás közben), akkor csavar rajta egyet egy helyszín-/szereplő-/időváltással. Sokszor ugrálunk ama bizonyos 1958-as év és a 80-as évek között, amikor az események újra felütik a fejüket. Különösen kellemes érzés volt, hogy a múltról a szereplőkkel együtt libbentettük le a fátylat. 

Most érzem igazán, mire is gondolnak a kritikusok, amikor korai és mai King regényekről beszélnek. Olvasva párat a nemrég megjelentek közül (Mr Mercedes, A búra alatt) és a régebbiek közül (Ragyogás, Az) tényleg érezhető bizonyos árnyalatnyi különbség. Sokkal komorabbak, és sok esetben nyúlnak a múltba, illetve történnek olyan események hatására, amelyeknek negatív visszhangja van (George halála, Beverly és az apja viszonya, stb.). Természetesen tudom, hogy King minden regényében nagyon alaposan kidolgozza a pszichológiai hátteret, a karakterek egytől-egyig "köztünk élhetnének". Gyarlóak, ügyetlenek, néha önzőek. Szóval, mindennapi hősök ők, nem a mai YA tökéletes "csilli-villi" lánykái/fiúkái (tisztelet a kivételnek, nem akarok általánosítani - igenis vannak jó YA könyvek is!). 

Játékosaink: Nagy Bill (a banda vezére), Ben (a dagi mérnökpalánta), Richie (a nagydumás kiscsávó), Eddie (a hipochonder anya pici fia), Mike (a színes-rezes), Stan (a magának való kis-ornitológus) és Beverly (mindenki szerelme). A hét kis törpe, akik olyan tettet hajtanak végre Derry város gyerkőceiért, amiről senki sem tud, sőt ők maguk is megfeledkeznek róla, miután lassan elszivárognak a városból. Történetünk akkor veszi kezdetét, amikor mindegyikük, leszámítva Mike-ot, aki Derry-ben ragadt, sikeres, gazdag ember, viszont mindegyik életükből hiányzik valami, amire mindig is vágytak. Ekkor érkezik a váratlan telefon Mike-tól, aki emlékezteti őket gyermekként tett ígéretükre. Megfogadták, hogy ha a Krajcáros visszatér, visszatérnek Derry-be és ismét kísérletet tesznek elpusztítására. De talán ez mégsem olyan egyszerű, ahogy gondolták...

Beszéljünk egy kicsit Krajcárosról, a "bohócról". Az alakot mindenféle szempontból elemezhetjük: a gyermeki fantázia kivetülése, a félelmek megtestesítője, a bizalom kijátszója, az ősi éhség, a nagybetűs Gonosz. És még most sem mondhatunk el róla mindent, mivel nem tudunk róla sokkal többet. Ez a legcsavarosabb az egészben, hogy átküzdjük magunkat 1400 oldalon, remegünk az izgatottságtól, hogy végre megismerjük Az történetét is, de nagy része balladai homályba vész. Ami nem hagy rossz érzéseket maga után, csak apró hiánypászmákat, hogy na, azért érdekelt volna... 

A 11/22/63-ban csak ízelítőt kaptunk Derry lakóinak furcsaságáról, azonban itt megismerhetjük a városka múltját és azt a 20-27 évente visszatérő borzalmat, amit azért nem lehet mindig Krajcáros számlájára írni. Mert az ember nem foghatja mindig valaki másra a gonosz tettét (jajj, de hát kényszerítettek - ismerjük már jól a II. világháborúból), hanem vállalni kell érte a felelősséget. És mily meglepő, mikor Derry öregjei a régi emlékeikről beszélnek, amelyek nem mindig szépek és jók, bizony elmondják azt is, hogy valóban, megtettem, mind benne voltunk, pedig tudtuk, hogy rossz dolog. *Légpacsi* kedves Mr King! 

És ha már ismét a tehetségének hangoztatásánál tartunk: emlékeztek még Dick Halloranra, a kedves szakácsunkra a Panoráma Hotelből (gyengébbek kedvéért: A ragyogás), nos hát, ő is megfordult Derry-ben, amikor még fiatal volt. Látogatása nem feltétlenül nevezhető mesébe illőnek... Ennyit az átívelő szálakról. :) 

Mára ennyit, mert még rengeteget lehetne írni erről a regényről, de egyrészt spoiler nélkül nehéz részletekbe bocsátkozni, másrészt kedvcsinálónak szerintem ennyi is elegendő!

A United 41-es járata szakavatott síelőként szlalomozik a mennydörgés és a villámlás barátságtalan tömlői között. A gép hevesen hánykolódik, az utasok fel-felvisítanak, és idegesen tréfálkoznak a környező vaskos felhőtömbökön átcikázó villámok láttán. – Anyuka, a Jóisten most fotózza az angyalkákat? – kérdezi egy kisfiú, és zöldre sápadt mamája reszketegen felkacag.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése